Riley Baker: A ​pokol fiai – A düh szilánkja

 Eredeti megjelenésének az éve: 2024

Oldalszám: 416
Kiadó neve és helye: Magánkiadás

Fülszöveg:

Montez Morrow 

Talán csak az ördög játékszerei vagyunk. Talán azok sem. 

Az biztos, hogy valakinek a rémálmai leszünk. 

Valakit a pokolba küldünk azért, amit tett. 

Mert valaki előbb vagy utóbb, de beszélni fog. Valakiből kibukik az igazság és mi pontosan erre várunk. 

Arra, hogy valaki megfizessen azért, hogy a húgunknak nyoma veszett. 

Rosszfiúk között is van különbség. Az egyik nem hív fel téged miután megkapott, a másik pedig elkövet egy gyilkosságot. 

Talán jobban örültél volna, ha az első vagyok.

Delilah Moore 

Amit tettünk az megbocsájthatatlan, meg fogunk fizetni érte. 

Nem várunk kegyelmet, akkor sem, ha az egész csak egy baleset volt. 

Nem akartuk megölni őt, csupán megleckéztetni. 

A „ sírba is magunkkal visszük” ígéretekkel az a baj, hogy a sorsnak mindig van egy jobb terve. 

Minden titoknak lejár egyszer a szavatossági ideje.

Az első és eddig az egyetlen könyvem az írónőtől a Szavad ne feledd! volt. Már ekkor megkedveltem a stílusát és a történet által magát Riley Bakert is. Hozzáteszem, hogy az említett regényét a szakdolgozatom leadása után olvastam. Nagy szerepet töltött be abban, hogy kikapcsoljak és elfeledjem azt a tömény szakirodalmat, amit a hetek alatt böngésztem, memorizáltam és próbáltam belőlük a lényeget kiszedni.

Igaz, a többi kötetét még nem olvastam, de szerintem ugyanúgy fognak tetszeni (mint ez a kettő), amint beszereztem őket és sort kerítek rájuk.

Viszont ezek ellenére nem volt kérdés, hogy beszerezzem a legújabb könyvét. Már a fülszöveg megragadott, így tavaly meg is vettem, de csak idén volt rá időm elolvasni. Őszintén bevallom, egyáltalán nem csalódtam benne, sőt, szerintem tele volt izgalommal és titkokkal.

„[…] de a valóság néha úgy csapódik az arcodba, mint a szembejövő sávban lévő kamion. Semmit nem hagyva maga után, csak káoszt.”

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán jobb lenne első sorban a szereplőkkel, leginkább Delilah-val. Az első, ami megfogott benne az a neve volt. Az olvasmányaimban ritkán bukkanok fel ilyen különleges nevű karakterrel, ami már-már plusz pont számomra. Nagyon szeretem a ritka, egyedi neveket, főleg a romantikus regényeknél, így már rögtön meg is nyert magának.

Másrészben azért kedveltem meg őt, mert megsajnáltam. Úgy mond félárvaként – az édesanyja elhagyta – az élet nem kímélte meg őt. Az otthonában történt dolgok apró darabokra törték lelkét. Sohasem tudta igazán, mi az igazi szeretett. Ezek mellett a bizalmi viszonyt sem volt képes kialakítani senkivel sem egyetlen barátnőjén, Addisonon kívül. Ugyanis a nővére, amint lehetősége volt rá, otthagyta ő a családi házba és vissza sem nézett többé.  Delilah hiába élt az apjával, aki egy aljas féreg volt. Egy utolsó senki, aki nem nevezhette magát még szülőnek sem, főleg azok után, amit saját lányaival tett. És a múltban ért sérelmek sem mentik fel őt tetteik alól.

A harmadik ok, amiért megszerettem, az a természete, kiléte, valós lénye volt. Okos, kedves személy ismerhettem meg benne, aki a legjobb barátnő szerepét töltötte be Addison életében. Ugyanakkor mindent megtett a lányért, főleg egy olyan titkot rejtett el, ami mind a kettőjüket rácsok közé is juttathatja. 

 

Montez, aki a maga valójában rossz fiú volt. Káromkodott, bajt kevert, tele volt tetoválással és ezek mellett még motorozott is. Azonban a kemény külső alatt egy mindenre kész, a testvéreiért bármit megtévő srác volt. Egy férfi, aki bosszút és igazságot akart tenni szülei halála miatt, illetve, aki a miértekre kereste a választ. Hiszen fogalma sem volt arról, mi miatt gyújtották fel barátai, testvérei és az ő házukat, ami miatt családtagjaik bent égtek. Ugyanakkor feltett szándéka volt megkeresni és megtalálni fogadott húgukat, Lizát, akinek nyoma veszett egy furcsa éjszakán. Azonban Isten útjai kifürkészhetetlenek és egy véletlennek mondható éjszakán Montez „belebotlik” Delilah-ba és innentől kezdve egy másik oldalát láthattam meg. Szerencsére az írónő nem változtatta csöpögős, romantikus főhőssé, hanem maradt a régi, megszokott Montezünk, egy kicsit más meglátásban. Hiszen védelmező oldalát már a történet során is láthattam, de ez most a lány fölé is kiterjedt. Montez mindig ott volt Delilah-nak és óvta őt a lány fölött megjelenő árnyaktól. Igaz, még nem ismerte Delilah igazi mumusát, ami nap mint nap felbukkant a lány mögött. 

„Sosem ítélek meg embereket az alapján, amit hallok. Az alapján ítélem meg őket, ahogy velem viselkednek.”

Szeretem az olyan történeteket, ahol a regényekben nemcsak a főszereplők mutatkoznak meg, hanem a mellékszereplőknek. Bár Nate, Tiago és Phoenix nem mondhatóak olyan karaktereknek, akiket a háttérbe lehetne szorítani. Mind a hárman aktívan részt vettek a cselekményekben, sőt szerintem néha valamelyikük indította el azt a folyamatot, amelyekbe Montez is részt vett. Montezzel együtt mindannyian a szívemhez nőttek együtt és külön-külön is. Igaz, Phoenixet párszor beutaltam volna a pszichiátriára vagy valami düh kezelési intézménybe, de ő ilyen volt. Lizát mindannyian szerették és épségbe, főleg élve meg akarták találni.

A másik, számomra kedvelt karakter az Atya volt. Megmentett öt, árván marad gyereket és nevelte őket. Véleményem szerint a helyes útra akarta terelni őket, de mint a könyvben is olvasható nem ment neki. Ugyanis mindannyian makacsok és bosszúszomjasok voltak. Ugyanakkor mindig mosolyogtam, mikor Montez gyónni ment hozzá, vagy csak kikérte az Atya véleményét. Szerettem a higgadt gondolkodását és bíztató szavait, amit néha máshogy értelmezett a négy fiú.

Delilah legjobb barátnője Addison nem nagyon nőtte be magát a szívembe. Igaz, vicces, humoros karakter volt, de nem is tudom. Nekem egyáltalán nem volt szimpatikus. Tudom, nem mindenki emlékszik egy olyan traumára, ami vele történt, viszont nem is viselkedett másként. Értem én, hogy nem kell megváltozni, de ő egy picit túl sok volt. Bár kíváncsi vagyok, hogy ő mindig ilyen volt, vagy azaz este változtatta meg és hozta ki belőle az egyik legrosszabb oldalát?

A Szavad ne feledd! c. könyvvel ellentétben ez a regény kicsit sötétebb hangulatú volt. Nem is a romantika volt hangsúlyban, hanem a testvéri szeretett és a barátság, valamint a hűség kapott nagyobb szerepet. Montez és testvérei mindent megtettek azért, hogy megtalálják elveszett húgukat, miközben bosszút álltak a múlt szörnyein. Nyomoztak, kutattak, hogy kérdéseikre választ kapjanak, amiért pár embernek az idegeire mentek, másoknak pedig rémálmokkal teli éjszakákat adtak. Azokban Montez Morrownak ez idő alatt sikerült szerelembe esnie egy olyan lányba, aki titkokat rejtegetett a világ elől. Nemcsak az otthon történt rémeket, hanem egy bizonyos éjszakát is, ami alaposan megváltoztatta őt.

Delilah hűsége erős barátnője, Addison iránt. Nem hagyta cserben a lányt, sőt mindvégig kitartott. Félredobta azokat a perceket, órákat, napokat és heteket, amelyeket biztonságba töltött egy olyan férfi karjaiban, aki bármikor, akár a saját testével is megvédte volna a lányt.

Legszívesebben végig idézetekkel írtam volna le a történetet, de nem akartam spoilerezni. Nagyon sok mély gondolatot és igazságot tartalmaz a könyv, amely számomra elgondolkodtatóak voltak. Fura, hogy mire képes rávilágítani egy-egy cselekmény vagy egy elejtett szó. Főleg, ha olyan témában íródott, amely a mai társadalomban is tabunak számít, vagy valaki szégyelli, hogy ez pont vele történik meg. Pedig nem szabadnak így érezni ezzel kapcsolatban. Igenis segítséget kell kérnünk, bármennyire is nehéz. Legyen az családon belüli erőszak, szexuális zaklatás vagy egy szeretünk eltűnése.

Csillagok száma:

Kedvenc idézet: