Nincs
annál rosszabb, mikor elveszítjük egy szeretünket. Főleg, amikor az az illető
hirtelen, minden előzmény nélkül távozik az élők sorából. Ez bekövetkezhet egy
váratlan szívroham, egy agyvérzés vagy egy autóbaleset következtében is. Nehéz
feldolgozni az ilyen eseményeket és a gyász akár évekig is elhúzódhat.
Rachel
Bateman pont egy ilyen cselekménnyel kezdte el a
történetet. Anna egy tragikus autóbalesetben elvesztette szeretett nővérét.
Kiskora óta bálványozta Stormot, mindenhova követte őt és nővérének legjobb
barátját, Cameront. Azonban, ahogy az idő telt, a lány rájött, hogy szüksége
van saját barátokra. Így amikor egy szurkolólány odaállt elé és felajánlott
neki egy lehetőséget, tétovázva bár, de megtette az elválás felé vezető lépést.
S ettől kezdve egyre távolodott Stormtól és Camerontól.
Sokat
gondolkoztam, mit is írhatnék Annáról. Először semleges karakter volt a
számomra. Egy kishúg, aki nem tudta, hogyan kezelje a gyászt. Mindig is
rajongott a nővéréért, de sohasem védte meg, amikor a barátai gúnyolódtak
furcsa öltözködésén vagy viselkedése miatt. Csendben tűrt, lehajtott fejjel.
Azonban Storm váratlan halála valamit elindított benne. Rájött, mennyire is
felszínesek a szurkoló csapatnak tagjai. Hiába voltak ott mellette a temetés
napján támogatásuk jeleként, egyikük sem tudta, milyen is volt Anna nővére.
Csupán egyetlen egy személy akadt a gyászolók között, aki megérthette a lány
fájdalmát a családján kívül. Ő nem volt más, mint Storm legjobb barátja,
Cameron.
A
két fiatal gyerekkorukban közel álltak egymáshoz, ám Annanak köszönhetően,
eltávolodtak egymástól. Azonban Storm halála ismét közelebb hozta őket. Igaz, a
temetés után a kapcsoltuk kissé nehézkesen kezdődött, ám egy véletlenül
megtalált bakancslista mindent megváltoztatott. Ugyanis Anna rálelt nővérének
utolsó listájára, ami azokat a dolgokat tartalmazta, amit Storm megszeretett
volna tenni. Így hát a lány úgy döntött belevág, s ebbe a terve Cameron is nagy
szerepet kapott.
Anna
és Cameron az útjuk során mindent átéltek és olyan helyeken jártak, ahol eddig
nem fordultak meg. A megállóik során rengeteg pontot kipipáltak Storm listáján,
ami egy polaroid fényképezőgéppel meg is örökítettek. Ezek az élmények egyaránt
voltak viccesek és eseménydúsak is. Mégsem ez volt a fő mondani valója az
írónőnek szerintem.
„A saját utamat kell kijelölnöm, és nem
vagyok biztos abban, hogy készen állok rá.”
A két főszereplő mellett Rachel Bateman más
karaktereknek is kisebb-nagyobb szerepet adott. Mint például Anna által oly'
sokszor emlegetett Morgan néninek, aki a lány édesanyjának a húga. Nagyon
szerettem őt, mert mindig ott volt a lány mellett. Nem is nagynéni szerepét
töltötte be a számára, hanem inkább egy barát, egy olyan személy, akinek bármit
elmondhatott. Morgan sohasem utasította el a lányt. Meghallgatta és elmondta a
véleményét, tanácsot adott neki, ha úgy látta, hogy szüksége van rá. Ezek
mellett az utazás során olykor anyagilag is segítette a fiatalokat.
A
másik kedvelt karakter a számomra Piper volt, aki Anna legjobb barátnőjeként
ismertem meg. Pörgős, folyamatosan jókedvű lány volt, aki ugyanakkor törődött barátnőjével.
Igaz, nem mindig értette meg őt, sőt párszor idegesítően viselkedett, azonban
mindig visszatalált a legjobb barátnőjéhez, akivel néha komolyabban
összezördültek vagy eltitkoltak egymás elől pár dolgot. Viszont sohasem adta
jelét annak, hogy bármikor el akarná őt veszíteni.
Jovani
- a harmadik kedvencem - is ilyen szereplő volt a könyvben. Bár eleinte Anna
életében sokkal komolyabb szerepet töltött be, ám mikor szakítottak egymással,
ott maradt a lány mellett. Történhetett bármi, Annának egyetlen üzenetére vagy
hívására azonnal válaszolt és elindult, hogy segítségére lehessen.
Egy
olyan személy elvesztése nehéz, aki a mindennapunkat beszínezte. A jelenlétének
a hiánya sokszor fájdalmas. Ezzel az ürességgel küzdött Anna is. Ezért kezdett
bele testvérének utolsó listájába, illetve egy részből saját maga miatt is.
Ugyanis a lány az utazása során sok mindenre rájött. Szíve mélyén tudta, hogy
nővére valamit eltitkolt előle. Próbálta elnyomni az érzést magában, ám nem
akart elmúlni. Ez egyre csak erősödött, de leginkább akkor, amikor a lista vége
felé jártak. Ugyanakkor Anna kezdett ráébredni, kikben bízhat meg igazán,
valamint a könyv végére megtalálta azt a régen elveszett kislány énjét is, akit
egykor maga mögött hagyott. Számomra érdekes volt, hogy miközben Anna próbálta feldolgozni Storm
elveszítését, más gondolatok is elkezdtek motoszkálni a fejében. Ezek pedig nem
más körül forogtak, mint Cameron körül. A nyurga, szemüveges fiú jelenléte
kissé felforgatta a lány életét és érzelmeit. Valóságos érzelmi hullámvasúton
ment keresztül.
És
ha már Cameront megemlítettem. Az elején nem nagyon írtam róla, mivel hiába
kedveltem a karakterét, egyáltalán nem tudtam hova tenni. Nem volt az a tipikus
rossz fiú, azonban a stréberek közé sem tudtam sorolni. Inkább a csendes
szomszédfiú szerepét töltötte be, akinek - úgy mond - küldetése volt a történet
során: Storm titkának a megőrzése és Anna átsegítése a gyászon. Azonban
neki is meg kellett küzdeni a saját démonjaival. Bár az írónő nem fejtette ki
elégé, és szerintem annyira nem is adta át az eseményeken keresztül, de a fiút
nagyon is mardosta belülről a kétségbeesés és a bűntudat.
„Ez egy nyár, egy élet és egy halál története.”
Maga a történet - mint már említettem - szórakoztató volt. Igaz, voltak
olyan részek is, amikor felfele kellett pislognom. Főleg a legelején, amikor
Anna a nővére iránti érzéseiről, emlékeiről mesélt. S bár ő csak egy kitalált
szereplő, mégis együtt tudtam vele érezni. Hála Istennek nem vesztettem el a
nővéremet, de pontosan értettem Stromhoz való ragaszkodását. Hiszen én is ilyen
voltam, sőt a mai napig nagy szerepet tölt be a testvérem az életemben.Tetszett,
hogy útjuk sohasem volt unalmas és ellaposodott. Az írónő nem hagyta, hogy
kisebb események nélkül haladjanak, mindig történt valami velük. Illetve az is
megfogott a történetben, hogy nem eresztette el Stormot. A sorok között ugyanis
mindig meg lehetett lelni a lányt, s ezt sem Annával, sem Cameronnal, sem pedig
az olvasóval nem feledtette el.
Bevallom, csak nagyon ritkán szoktam nézni a borítót. Inkább mindig a fülszöveg alapján döntök. Viszont a Valaki más nyara ennek az ellentétje, ugyanis a legelső, ami megfogott benne pont a borítója volt. Amikor a lányra néztem, a szabadság és a boldogság jutott róla eszembe. De mikor elolvastam a fülszöveget, teljesen más képet láttam magam előtt. Leginkább ez a kettőség érzése ragadott meg a legjobban, mivel a történet is egész végig ezen a vonalon futott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése