Bal Khabra: Collide ​– Ütközőpálya

A könyv eredeti címe: Collide

Eredeti megjelenésének az éve: 2024

Oldalszám: 464

Magyarországi megjelenés ideje: 2024

Kiadó neve és helye: Maxim, Szeged

 

Fülszöveg:

A ​lány kitűnő tanuló és nagyratörő tervei vannak. A fiú csak a hokinak él. De amikor az életük ütközőpályára kerül, a kapcsolatuk forrósága még a hokipálya jegét is megolvasztja.

Egy iskolai feladatnak köszönhetően Summer Preston váratlanul ütközőpályán találja magát a hokicsapat kapitányával, Aiden Crawforddal. Summer kénytelen megtalálni a kényes egyensúlyt a sportpszichológusi karrierjéről dédelgetett álmai és e között az átkozott sport (és sportoló) között.

Aiden Crawford egészen addig élvezi a csapatkapitányi pozícióval járó számtalan előnyt, míg csapatának egy felelőtlen hibája az egész szezonjukat veszélybe nem sodorja. Emiatt az edzője Aident szemeli ki egy pszichológiai kutatás tárgyának. Ez az utolsó dolog, amivel foglalkozni akar, különösen, hogy a kutatást vezető lány úgy néz ki, mint aki a hokiütőjét fegyverként akarja használni – ellene.

Kapcsolatuk nehezen kezdődik, és gyorsan kiderül: mindketten rendkívül könnyen fel tudják idegesíteni a másikat, ráadásul egyikük sem hajlandó veszíteni. De vajon az ellenségeskedésük valódi küzdelemmé válik, vagy a köztük lévő parázs igazi forró szenvedélybe csaphat át?

Nagyon vártam, hogy a könyv megjelenjen. Maga a fülszöveg biztató volt és reménykedtem abban, hogy a klisék is mérsékelten fognak megjelenni. Azonban nagy bánatomra tévedtem. 

Nem mondom azt, hogy nem tetszett, de azt sem, hogy ez a könyv megváltoztatta a véleményemet az egyetemi sportoló és egy átlagos egyetemi hallgató lány közötti kapcsolatokról. Igaz, voltak benne olyan részek, amik megnyertek maguknak, de akadtak olyanok is, amiken csak forgattam a szemeimet.

Summer a maga valójában mondható átlagos lánynak, mégis volt benne valami, ami miatt kedveltem. Egy részről a makacssága miatt, amiben magamat láttam benne. Sokszor éreztem azt, hogy tudok vele azonosulni. A gondolkodás módjában voltak kivetnivalók, ugyanakkor egy dolog iránti elszántsága miatt együtt tudtam vele érezni. Bár azt nem értettem, miért hagyatkozik ennyire Donny véleményére, akiről az első megjelenése óta lerí, hogy egy önimádó, egocentrikus karakter, akin bárkin átgázol céljai érdekében. 

Más részről azért szerettem meg a karakterét, mert tartotta magát az elhatározásaihoz. Nem ingatta meg ebben senki, főleg nem Aiden. Ugyanis Summer jó sokáig kitartott amellett, hogy nem lesz egy hokis barátnője. Az érvei is felépítettek voltak, ahogy a karaktere. Bal Khabra véleményem szerint eléggé átgondoltan alakította ki a lány jellemét és próbálta ez alapján a történetet és a többi szereplő útját kialakítani.

Aiden számomra egy nem mindennapi sportoló és kapitány volt. Természetesen önbizalomhiányában nem szenvedett, ugyanakkor úgy viselkedett a csapatával és az általa kedvelt, szeretett emberekkel, mintha az apukájuk lett volna. Ennek meg volt a maga oka, egy sajnálatos tragédia, ami után valószínűleg egy másik karakter más könyvben megtört lelkű rossz fiúként mutatkoznak be az olvasó számára, de Aiden eltért a megszokott sémától. És ez tette őt különlegessé. Kiállt a csapatáért és bátran vállalta az el nem követett tetteket utáni következményeket. Szerettem olvasni azokat a részeket, amiket a csapattal töltött, mert az üzeneteik, beszélgetéseik mindig megnevetettek.

A két karakter közti kapcsolat bonyolult volt, ugyanis mind a kettő erős személyiséggel lett megalkotva más-más háttérrel. A gyerekkorukat árnyékok fedték be, amiken próbálták valahogy felülkerekedni. Főleg Summer, akinek meg kellett küzdenie saját ellenérzéseivel is az apja iránt. Viszont néha soknak éreztem az ebből fakadó "kirohanásait" és dacos viselkedését. Olyankor gyerekesnek és hisztisnek tűnt, már-már idegesítő volt. 

„Summer az én Napom, én pedig a pályáján keringő egyszerű bolygó vagyok.”

Summer és Aiden kapcsolata eleinte döcögősen indult. A kezdeti ellenségeskedésből barátság lett, s végül szerelem. Az egymáshoz vezető út nem volt egyszerű, mégis kialakult közöttük egy kapocs. Ebbe a kapocsba Aiden kapaszkodott a legjobban, ami kezdte átváltoztatni egy papuccsá. Sokszor szembe ment saját érveivel és szemei előtt csak egyetlen személy lebegett. Ezzel nem is lenne probléma addig, amíg fel nem adta önmagát. Lehet, hogy mások nem értenek egyet velem, de én így éreztem a könyv olvasásakor. Kitartott a szeretett sportja mellett, ugyanakkor néha túlságosan romantikussá, nyálassá vált. Gyakran a szemeimet forgattam a hirtelen cselekedetei miatt, hiába vette őket félvállról.

 

„- Azt hiszed, hogy ismered az embereket, de a végén kiderül, hogy mind ugyanolyanok.”

 

A feljebb olvasható idézet az egyik kedvencem. Teljesen egyetértek vele, valamint a könyv is próbál erre és más problémára felhívni a figyelmet. Jó pár olyan dolgot, esetet emel ki, amivel számos ember küzd, vagy átélt. Ezeket főleg a két főszereplőre vetítette ki, de a körülöttük lévő emberek is cipelnek magukkal elég súlyos szenvedélyeket és problémákat, amelyekkel a maguk módján próbálnak kezelni. Természetesen sikertelenül, amik miatt sokszor bonyodalmak alakultak ki. Viszont a rosszak mellett ott van az összetartozás, a szeretett, a szerelem, a hűség is, amelyek a jellemeket erősítik és kedvelhetővé teszi az elviselhetetlen viselkedésű karaktert.   

Csillagok száma:

Kedvenc idézet: