Rachel Bateman: Someone Else's Summer – Valaki más nyara

   A könyv eredeti címe: Someone Else's Summer

Eredeti megjelenésének az éve: 2017

Oldalszám: 320
Magyarországi megjelenés ideje: 2021

Kiadó neve és helye: Könyvmolyképző, Szeged

Fülszöveg:

Anna mindig is bálványozta a nővérét, Stormot, így miután a lány egy tragikus autóbalesetben meghal a középiskolai ballagása éjszakáján, a család összeomlik, Anna pedig teljesen elveszettnek érzi magát. Aztán a lány megtalálja Storm nyári bakancslistáját, és úgy dönt, azzal tiszteleg a nővére emléke előtt, hogy ez lesz élete legjobb nyara – melynek részeként hatalmas autós körutazásra indul az álmoskás iowai városból az óceánpartra.

Anna mindent ki szeretne pipálni Storm listájáról a nővére legjobb barátjával, Cameronnal – a szomszéd sráccal –, aki talán tudta, hogy Storm álomnyara végül majd ahhoz vezet, hogy Anna megismerje önmagát.

Tarts vele az útján! 

Az utadon…

      Nincs annál rosszabb, mikor elveszítjük egy szeretünket. Főleg, amikor az az illető hirtelen, minden előzmény nélkül távozik az élők sorából. Ez bekövetkezhet egy váratlan szívroham, egy agyvérzés vagy egy autóbaleset következtében is. Nehéz feldolgozni az ilyen eseményeket és a gyász akár évekig is elhúzódhat. 

 Rachel Bateman pont egy ilyen cselekménnyel kezdte el a történetet. Anna egy tragikus autóbalesetben elvesztette szeretett nővérét. Kiskora óta bálványozta Stormot, mindenhova követte őt és nővérének legjobb barátját, Cameront. Azonban, ahogy az idő telt, a lány rájött, hogy szüksége van saját barátokra. Így amikor egy szurkolólány odaállt elé és felajánlott neki egy lehetőséget, tétovázva bár, de megtette az elválás felé vezető lépést. S ettől kezdve egyre távolodott Stormtól és Camerontól. 

   Sokat gondolkoztam, mit is írhatnék Annáról. Először semleges karakter volt a számomra. Egy kishúg, aki nem tudta, hogyan kezelje a gyászt. Mindig is rajongott a nővéréért, de sohasem védte meg, amikor a barátai gúnyolódtak furcsa öltözködésén vagy viselkedése miatt. Csendben tűrt, lehajtott fejjel. Azonban Storm váratlan halála valamit elindított benne. Rájött, mennyire is felszínesek a szurkoló csapatnak tagjai. Hiába voltak ott mellette a temetés napján támogatásuk jeleként, egyikük sem tudta, milyen is volt Anna nővére. Csupán egyetlen egy személy akadt a gyászolók között, aki megérthette a lány fájdalmát a családján kívül. Ő nem volt más, mint Storm legjobb barátja, Cameron. 

A két fiatal gyerekkorukban közel álltak egymáshoz, ám Annanak köszönhetően, eltávolodtak egymástól. Azonban Storm halála ismét közelebb hozta őket. Igaz, a temetés után a kapcsoltuk kissé nehézkesen kezdődött, ám egy véletlenül megtalált bakancslista mindent megváltoztatott. Ugyanis Anna rálelt nővérének utolsó listájára, ami azokat a dolgokat tartalmazta, amit Storm megszeretett volna tenni. Így hát a lány úgy döntött belevág, s ebbe a terve Cameron is nagy szerepet kapott. 

Anna és Cameron az útjuk során mindent átéltek és olyan helyeken jártak, ahol eddig nem fordultak meg. A megállóik során rengeteg pontot kipipáltak Storm listáján, ami egy polaroid fényképezőgéppel meg is örökítettek. Ezek az élmények egyaránt voltak viccesek és eseménydúsak is. Mégsem ez volt a fő mondani valója az írónőnek szerintem. 

„A saját utamat kell kijelölnöm, és nem vagyok biztos abban, hogy készen állok rá.”

   A két főszereplő mellett Rachel Bateman más karaktereknek is kisebb-nagyobb szerepet adott. Mint például Anna által oly' sokszor emlegetett Morgan néninek, aki a lány édesanyjának a húga. Nagyon szerettem őt, mert mindig ott volt a lány mellett. Nem is nagynéni szerepét töltötte be a számára, hanem inkább egy barát, egy olyan személy, akinek bármit elmondhatott. Morgan sohasem utasította el a lányt. Meghallgatta és elmondta a véleményét, tanácsot adott neki, ha úgy látta, hogy szüksége van rá. Ezek mellett az utazás során olykor anyagilag is segítette a fiatalokat.

A másik kedvelt karakter a számomra Piper volt, aki Anna legjobb barátnőjeként ismertem meg. Pörgős, folyamatosan jókedvű lány volt, aki ugyanakkor törődött barátnőjével. Igaz, nem mindig értette meg őt, sőt párszor idegesítően viselkedett, azonban mindig visszatalált a legjobb barátnőjéhez, akivel néha komolyabban összezördültek vagy eltitkoltak egymás elől pár dolgot. Viszont sohasem adta jelét annak, hogy bármikor el akarná őt veszíteni.

Jovani - a harmadik kedvencem - is ilyen szereplő volt a könyvben. Bár eleinte Anna életében sokkal komolyabb szerepet töltött be, ám mikor szakítottak egymással, ott maradt a lány mellett. Történhetett bármi, Annának egyetlen üzenetére vagy hívására azonnal válaszolt és elindult, hogy segítségére lehessen.

  Egy olyan személy elvesztése nehéz, aki a mindennapunkat beszínezte. A jelenlétének a hiánya sokszor fájdalmas. Ezzel az ürességgel küzdött Anna is. Ezért kezdett bele testvérének utolsó listájába, illetve egy részből saját maga miatt is. Ugyanis a lány az utazása során sok mindenre rájött. Szíve mélyén tudta, hogy nővére valamit eltitkolt előle. Próbálta elnyomni az érzést magában, ám nem akart elmúlni. Ez egyre csak erősödött, de leginkább akkor, amikor a lista vége felé jártak. Ugyanakkor Anna kezdett ráébredni, kikben bízhat meg igazán, valamint a könyv végére megtalálta azt a régen elveszett kislány énjét is, akit egykor maga mögött hagyott. Számomra érdekes volt, hogy miközben Anna próbálta feldolgozni Storm elveszítését, más gondolatok is elkezdtek motoszkálni a fejében. Ezek pedig nem más körül forogtak, mint Cameron körül. A nyurga, szemüveges fiú jelenléte kissé felforgatta a lány életét és érzelmeit. Valóságos érzelmi hullámvasúton ment keresztül.

És ha már Cameront megemlítettem. Az elején nem nagyon írtam róla, mivel hiába kedveltem a karakterét, egyáltalán nem tudtam hova tenni. Nem volt az a tipikus rossz fiú, azonban a stréberek közé sem tudtam sorolni. Inkább a csendes szomszédfiú szerepét töltötte be, akinek - úgy mond - küldetése volt a történet során: Storm titkának a megőrzése és Anna átsegítése a gyászon. Azonban neki is meg kellett küzdeni a saját démonjaival. Bár az írónő nem fejtette ki elégé, és szerintem annyira nem is adta át az eseményeken keresztül, de a fiút nagyon is mardosta belülről a kétségbeesés és a bűntudat.

„Ez egy nyár, egy élet és egy halál története.”

   Maga a történet - mint már említettem - szórakoztató volt. Igaz, voltak olyan részek is, amikor felfele kellett pislognom. Főleg a legelején, amikor Anna a nővére iránti érzéseiről, emlékeiről mesélt. S bár ő csak egy kitalált szereplő, mégis együtt tudtam vele érezni. Hála Istennek nem vesztettem el a nővéremet, de pontosan értettem Stromhoz való ragaszkodását. Hiszen én is ilyen voltam, sőt a mai napig nagy szerepet tölt be a testvérem az életemben.Tetszett, hogy útjuk sohasem volt unalmas és ellaposodott. Az írónő nem hagyta, hogy kisebb események nélkül haladjanak, mindig történt valami velük. Illetve az is megfogott a történetben, hogy nem eresztette el Stormot. A sorok között ugyanis mindig meg lehetett lelni a lányt, s ezt sem Annával, sem Cameronnal, sem pedig az olvasóval nem feledtette el.

  Bevallom, csak nagyon ritkán szoktam nézni a borítót. Inkább mindig a fülszöveg alapján döntök. Viszont a Valaki más nyara ennek az ellentétje, ugyanis a legelső, ami megfogott benne pont a borítója volt. Amikor a lányra néztem, a szabadság és a boldogság jutott róla eszembe. De mikor elolvastam a fülszöveget, teljesen más képet láttam magam előtt. Leginkább ez a kettőség érzése ragadott meg a legjobban, mivel a történet is egész végig ezen a vonalon futott.

Csillagok száma:

Kedvenc idézet:

Bal Khabra: Collide ​– Ütközőpálya

A könyv eredeti címe: Collide

Eredeti megjelenésének az éve: 2024

Oldalszám: 464

Magyarországi megjelenés ideje: 2024

Kiadó neve és helye: Maxim, Szeged

 

Fülszöveg:

A ​lány kitűnő tanuló és nagyratörő tervei vannak. A fiú csak a hokinak él. De amikor az életük ütközőpályára kerül, a kapcsolatuk forrósága még a hokipálya jegét is megolvasztja.

Egy iskolai feladatnak köszönhetően Summer Preston váratlanul ütközőpályán találja magát a hokicsapat kapitányával, Aiden Crawforddal. Summer kénytelen megtalálni a kényes egyensúlyt a sportpszichológusi karrierjéről dédelgetett álmai és e között az átkozott sport (és sportoló) között.

Aiden Crawford egészen addig élvezi a csapatkapitányi pozícióval járó számtalan előnyt, míg csapatának egy felelőtlen hibája az egész szezonjukat veszélybe nem sodorja. Emiatt az edzője Aident szemeli ki egy pszichológiai kutatás tárgyának. Ez az utolsó dolog, amivel foglalkozni akar, különösen, hogy a kutatást vezető lány úgy néz ki, mint aki a hokiütőjét fegyverként akarja használni – ellene.

Kapcsolatuk nehezen kezdődik, és gyorsan kiderül: mindketten rendkívül könnyen fel tudják idegesíteni a másikat, ráadásul egyikük sem hajlandó veszíteni. De vajon az ellenségeskedésük valódi küzdelemmé válik, vagy a köztük lévő parázs igazi forró szenvedélybe csaphat át?

Nagyon vártam, hogy a könyv megjelenjen. Maga a fülszöveg biztató volt és reménykedtem abban, hogy a klisék is mérsékelten fognak megjelenni. Azonban nagy bánatomra tévedtem. 

Nem mondom azt, hogy nem tetszett, de azt sem, hogy ez a könyv megváltoztatta a véleményemet az egyetemi sportoló és egy átlagos egyetemi hallgató lány közötti kapcsolatokról. Igaz, voltak benne olyan részek, amik megnyertek maguknak, de akadtak olyanok is, amiken csak forgattam a szemeimet.

Summer a maga valójában mondható átlagos lánynak, mégis volt benne valami, ami miatt kedveltem. Egy részről a makacssága miatt, amiben magamat láttam benne. Sokszor éreztem azt, hogy tudok vele azonosulni. A gondolkodás módjában voltak kivetnivalók, ugyanakkor egy dolog iránti elszántsága miatt együtt tudtam vele érezni. Bár azt nem értettem, miért hagyatkozik ennyire Donny véleményére, akiről az első megjelenése óta lerí, hogy egy önimádó, egocentrikus karakter, akin bárkin átgázol céljai érdekében. 

Más részről azért szerettem meg a karakterét, mert tartotta magát az elhatározásaihoz. Nem ingatta meg ebben senki, főleg nem Aiden. Ugyanis Summer jó sokáig kitartott amellett, hogy nem lesz egy hokis barátnője. Az érvei is felépítettek voltak, ahogy a karaktere. Bal Khabra véleményem szerint eléggé átgondoltan alakította ki a lány jellemét és próbálta ez alapján a történetet és a többi szereplő útját kialakítani.

Aiden számomra egy nem mindennapi sportoló és kapitány volt. Természetesen önbizalomhiányában nem szenvedett, ugyanakkor úgy viselkedett a csapatával és az általa kedvelt, szeretett emberekkel, mintha az apukájuk lett volna. Ennek meg volt a maga oka, egy sajnálatos tragédia, ami után valószínűleg egy másik karakter más könyvben megtört lelkű rossz fiúként mutatkoznak be az olvasó számára, de Aiden eltért a megszokott sémától. És ez tette őt különlegessé. Kiállt a csapatáért és bátran vállalta az el nem követett tetteket utáni következményeket. Szerettem olvasni azokat a részeket, amiket a csapattal töltött, mert az üzeneteik, beszélgetéseik mindig megnevetettek.

A két karakter közti kapcsolat bonyolult volt, ugyanis mind a kettő erős személyiséggel lett megalkotva más-más háttérrel. A gyerekkorukat árnyékok fedték be, amiken próbálták valahogy felülkerekedni. Főleg Summer, akinek meg kellett küzdenie saját ellenérzéseivel is az apja iránt. Viszont néha soknak éreztem az ebből fakadó "kirohanásait" és dacos viselkedését. Olyankor gyerekesnek és hisztisnek tűnt, már-már idegesítő volt. 

„Summer az én Napom, én pedig a pályáján keringő egyszerű bolygó vagyok.”

Summer és Aiden kapcsolata eleinte döcögősen indult. A kezdeti ellenségeskedésből barátság lett, s végül szerelem. Az egymáshoz vezető út nem volt egyszerű, mégis kialakult közöttük egy kapocs. Ebbe a kapocsba Aiden kapaszkodott a legjobban, ami kezdte átváltoztatni egy papuccsá. Sokszor szembe ment saját érveivel és szemei előtt csak egyetlen személy lebegett. Ezzel nem is lenne probléma addig, amíg fel nem adta önmagát. Lehet, hogy mások nem értenek egyet velem, de én így éreztem a könyv olvasásakor. Kitartott a szeretett sportja mellett, ugyanakkor néha túlságosan romantikussá, nyálassá vált. Gyakran a szemeimet forgattam a hirtelen cselekedetei miatt, hiába vette őket félvállról.

 

„- Azt hiszed, hogy ismered az embereket, de a végén kiderül, hogy mind ugyanolyanok.”

 

A feljebb olvasható idézet az egyik kedvencem. Teljesen egyetértek vele, valamint a könyv is próbál erre és más problémára felhívni a figyelmet. Jó pár olyan dolgot, esetet emel ki, amivel számos ember küzd, vagy átélt. Ezeket főleg a két főszereplőre vetítette ki, de a körülöttük lévő emberek is cipelnek magukkal elég súlyos szenvedélyeket és problémákat, amelyekkel a maguk módján próbálnak kezelni. Természetesen sikertelenül, amik miatt sokszor bonyodalmak alakultak ki. Viszont a rosszak mellett ott van az összetartozás, a szeretett, a szerelem, a hűség is, amelyek a jellemeket erősítik és kedvelhetővé teszi az elviselhetetlen viselkedésű karaktert.   

Csillagok száma:

Kedvenc idézet:

C. S. Lewis: Narnia ​krónikái - 1.

Fülszöveg:

A Narnia Krónikái a Jó és a Rossz örök háborúját meséli el. Olykor a csatamezőn, nyílt küzdelemben csap össze a fény az árnnyal, máskor a szív rejtett zugaiban. Ám legyenek az ütközetek akár lélekben, akár a harcmezőn: minden összecsapás meghatározó erejű.

Olyan utakon kalandozhatunk, amelyek a világ végére vezetnek, fantasztikus lényekkel köthetünk ismeretséget, megtudjuk, mi az árulás, mi a hőstett, mit jelent megnyerni vagy épp elveszíteni egy barátot. Izgalmas utazás ez a fantázia birodalmában, ugyanakkor a legmélyebb valóságban.

A varázsló unokaöccse

Tudni szeretnél valamit Narniáról? Ez az a birodalom, ahol megszólalnak az állatok, ahol a legváratlanabb pillanatban egy boszorkány karmai közé kerülsz, ahol a Jó akaratából új világ születik. Ahová véletlenül keveredik a két barát: Digory és Polly. Ha kinyitod a könyvet, őket kísérheted el e titokzatos világba. Abba a világba, ahol semmi sem lehetetlen.

Mindig is foglalkoztatott, hogyan alakult meg Narnia, mi úton-módon született meg a hely. És végre választ kaptam. Nagyon szeretem magát a filmet, ám el kell, hogy mondjam, a könyv sokkal többet adott, mint képzeltem volna. Igaz, az elején sokat szenvedtem vele. Az első 30-40 oldal kissé nehézkesen ment a számomra, ugyanis túl unalmasnak találtam az egészet. Ám, amikor elérkeztem az izgalmas részekhez, egyre jobban kezdtem érdekelni a könyv. 

A varázsló unokaöccse két fiatal, Digory és Polly nem mindennapjait meséli el, beleszőve pár olyan személyt, akik meghatározó szerepet töltenek be a történet, s majd az elkövetkező részek során. 

A regény elején meg tudhatjuk, hogyan ismerkedett meg Digory és Polly, ami szerintem a maga nemében túl gyors volt. Lehet, hogy én voltam zárkózott gyerek, de nálam nem zajlott ilyen sebesen egy idegennel való összebarátkozás. Azonban az ő esetükbe teljesen máshogy történt minden. Hamar barátokká váltak és együtt játszottak addig a napig, amíg nem találtak egy titkos padlásszobát és pár különleges gyűrűt, illetve bele nem botlottak Andrew Ketterley-be, Drigory nagybátyjába, aki - ha mondhatni ilyet - nem volt ép elméjű. Ő volt az első személy, akitől kicsit tartottam, viszont Andrew lett az az illető is, aki elindította az eseményszálakat. Ugyanis bevezette a gyerekeket egy olyan világba, ahol nem volt bánat, nem volt szomorúság és hangzavar, csak csend, béke és nyugalom. Hogy volt erre képes? Andrew Ketterley mondhatni egy kezdő varázsló volt, aki csak kísérletezgetett, de mivel nem voltak élő alanyai, ezért nem tudta, hogy feltevései igazak-e. Azonban Digory és Polly felbukkanása előny volt a számára, hiszen most már valós embereken is ki tudta próbálni a gyűrűk hatalmát. Ennek a segítségével, vagyis inkább hibája miatt jutott Polly egy olyan helyre, ahol egy erdő terült el öt tóval a közepén. Később Digory is csatlakozik a lányhoz, így együtt fedezték fel a gyűrűk segítségével a területet. Ez addig volt érdekes és izgalmas a számukra, míg egy olyan helyre nem csöppentek, ami tele volt kőszobrokkal, s míg el nem követtek egy hatalmas hibát. És számomra innen kezd csak érdekessé válni a történet. 

 

„- Nesze! Remélem, most már meg vagy elégedve - fújta ki a mérgét Polly. 

- Hát, mindenesetre ezen túl vagyunk - mondta Digory. 

Mind a ketten ezt gondolták, de soha életükben ennél nagyobbat nem tévedtek."

 

Digory Ketterley jószívű, de egy kicsit kíváncsi gyerek, aki mindent megtenne annak érdekében, hogy az édesanyja meggyógyuljon. Polly miatt képes hadakozni a nagybátyával, aki minden lelkiismeretfurdalás nélkül becsapta a lányt. Kalandvágyó énje miatt elmegy egy olyan helyre, ahol még sose jár, ahol megmenti barátját. Kíváncsi természete köszönhetően bajba sodorja mindnyájukat, de képes felelősséget vállalni a tetteiért és tud bocsánatot kérni azoktól, akiket megbántott, akiknek kárt okozott. 

Pollyról külön véleményem nem fogalmazódott meg. Ő is egy kedves, őszinte gyerek, akinek ami a szívén, az a száján, de úgy érzem, a karaktere háttérbe lett szorítva. Lehet, hogy csak nekem tűnik így, de Polly jó formán akkor került központba, amikor Digorynak szüksége volt rá. Azonban azt el kell mondanom, hogy a lány nagyszerű barátja és segítőtársa volt a fiúnak. 

Andrew Ketterley az a karakter volt, akitől kirázott a hideg is. Nemcsak azért, mert önző és nagyra vágyó embernek tartottam, hanem amiért érzéketlenül viselkedett a gyerekekkel szemben. Semmi megbánást sem tanúsított a történtek miatt, sőt még Digoryékat hibáztatta mindenért. Pedig ő volt az egészért a felelős szerintem, hiszen, ha nem lettek volna azok a gyűrűk Pollyék sem kerültek volna arra a helyre és Digory sem ébresztette volna fel Jadist, a királynőt.

A könyv olvasása során olyan dolgokra kaptam magyarázatot, amiket a film nézése közben sose tudtam megválaszolni, mint például az utcai lámpaoszlop ott létét, amit mindig is furának véltem, Narnia létrejöttét vagy a szekrény rejtélyét. Most viszont mindenre fény derült, azonban nemcsak ezek miatt tetszett meg végül a könyv. Mint az értékelés elején is megemlítettem, az elején számomra kínkeserves volt. Elég gyakran tettem félre a könyvet és kezdtem bele egy újabb regénybe. Lassan már ott tartottam, hogy félbehagyom az egészet, de megjelent Jadis és onnantól kezdve nem hagytam abba az olvasást. Lehet azért, mert vártam a fő gonoszt, az ellenséget, hiszen ilyen típusú könyvekben mindig kell lennie egy rossznak is. Bár nem rá számítottam, mégis a felbukkanása egy újabb kérdésre adott a választ, ugyanis Jadis elég jelentős szerepet fog betölteni a második kötetben.

Szó, ami szó a végére megtetszett az egész történet és merem ajánlani mindenkinek. Főleg, akiket annyira elvarázsolt Narnia birodalma, mint engem, illetve azoknak, akik kicsit el akarnak szakadni a komolyabb könyvektől. Ugyanis arról szól, amiről mindenki álmodott. Hiszen ki nem akart gyermekkorában, vagy esetleg felnőttfejjel elmenekülni egy olyan világba, ahol királyok és királynők élnek, varázslatok történnek és beszélő állatok jelennek meg előtte?

Csillagok száma:

Kedvenc idézetek:

„Ki hallott már beszélő salátáról?”

„– Mármost, uram – szólalt meg hivatalos komolysággal a buldog –, tisztázzuk, mi maga voltaképp? Állat, növény vagy ásvány?”

„– A keservét! – szakadt ki Digoryból. – Lennék csak egy kicsit nagyobb, akkorát húznék be Andrew bácsinak!”

A "nagybetűs" Kezdet

 

Csak egy átlagos lány vagyok - szokták mondani néhányan, s én is így akartam kezdeni a soraimat, de rájöttem, mennyire sablonosan hangzik.

Ezért így kezdem:

Littlegirl vagyok, bár szüleim normális és szép, magyar nevet adtak nekem, de jelen pillanatban még nem szeretném felfedni valós kilétemet. Munkám befejezése utáni óráimat olvasással, film- és sorozat részek nézéseivel szeretem tölteni, de színházba is szívesen eljárok. Nem vagyok bezárkózós típus, ezért szoktam minőségi időt tölteni a családommal és a barátaimmal is. 

Az olvasás mellett szeretek utazni és kirándulni is. Bár sajnos hajlamos vagyok engedni az otthon hívó szavának és egész nap semmit sem csinálni, de ha van rá lehetőségem és kedvem, akkor szívesen vagyok a szabadban.

Könyvek terén nem vagyok válogatós, bár történelem alapszakos bölcsészként gyakran előtérben vannak nálam a történelmi regények. Nagyon szeretem őket és sokszor utána olvasok a dolgoknak is egy-egy könyv befejezése során. A második kedvenc témám az igaz történeten alapuló könyvek, valamint a fantasy történetek, azonban mostanában a krimi és a sci-fi műfajú regényeket sem tolom odébb a könyves polcomon. Ifjúsági témában íródott könyvek állnak a harmadik helyen nálam. Lehetnek akár mostani kiadásúak vagy régebbiek, bármikor jöhetnek, ugyanis könnyedek, humorosak, de olyanok is akadnak, amelyek komoly témákat dolgoznak fel. 

Nagyon ritkán olvasok LMBTQ könyveket. Nem azért, mert homofób vagyok, hanem mert nem érdekelnek, nem kötnek le igazán. 

Azt hiszem ennyit kell rólam tudni. 

De mi lesz a blogon és miért pont ezt a nevet kapta...Márványpapír?

Nos, jó kérdés. A választ én sem tudom. Valami jól hangzó és emlékezetes nevet szerettem volna adni, így hát erre eset a választásom. 

Mivel szeretem megosztani a véleményemet könyvekről, filmekről, sorozatokról, valamint előadásokról, ezért gyakran olvashattok majd tőlem értékeléseket. Próbálom érdekessé is tenni az oldalt egy-egy cikkel, de ne várjatok tőlem sokat, még nagyon kezdő vagyok ezen a téren. Inkább próbálkozások lesznek.

Szóval, Kedves Idetévedő Olvasó!

Remélem tetszett a bemutatkozásom. Örülök, ha máskor is ellátogatsz és néha elolvasod rövid és értelmetlen irományaimat. 

 

Köszönettel,

Littlegirl